Félidős értékelés az Európai Parlamentről

Túl vagyunk az Európai Parlament e törvényhozási ciklusának felénél. A FORATOM értékelte az elmúlt két és fél év munkáját, és elemezte az előttünk álló változásokat.

European Parliament

1. Parlementi székcserék

Januárban az Európai Parlament jelentős átalakításon esett át vezetői összetételében, ahogy az az egyes parlamenti ciklusok felénél megszokott. Roberta Metsola (Európai Néppárt - EPP) lett az Európai Parlament elnöke, David Sassoli utódja, aki egy héttel mandátumának lejárta előtt elhunyt. Megválasztása annak az eredménye, hogy a szocialisták és demokraták (S&D) tiszteletben tartották az EPP-vel 2019-ben kötött megállapodást, amelynek értelmében a parlament elnökét a ciklus első felében az S&D, a ciklus második felében majd az Európai Néppárt (EPP) adja. Jelölését a Renew Europe is támogatta, akinek szavazata döntő volt. Várható volt, hogy a zöldek követik a példát, de végül saját jelöltet állítottak, ami az egyik alelnöki pozíciójukba került,

Ezen túlmenően sok EP-képviselő más bizottságoknak lett tagja, mint eddig és a bizottságok egy része új elnököket és alelnököket választott. Két bizottság - az ENVI (Környezetvédelem, Közegészségügy és Élelmiszerbiztonság) és az ITRE (Ipari, Kutatási és Energiaügyi) – úgy döntött, hogy kitart az elnökök és alelnökök mellett, és újra megválasztotta őket a jogalkotási ciklus végéig. Egy dolog azonban megváltozott az ENVI esetében, mivel a bizottság több európai parlamenti képviselőt fogadott be, ezzel létszáma 88-ra növekedett, így ez a Parlament legnagyobb bizottsága.

2. Erőegyensúly

Ha valami fontos a politikában és az uniós szintű döntéshozatalban, az a tárgyalások és a kompromisszumok ismerete. Mióta az Európai Parlamentben három befolyásos képviselőcsoport van, ez azt jelentette, hogy kényes erőegyensúlyt kellett kialakítani. Bár az EPP még mindig a parlament legnagyobb képviselőcsoportja, gyakran a Renew Europe csoport tölti be a mérleg nyelvének szerepét, és ezért erős befolyással rendelkezik.

A baloldali csoportok (S&D-nek és a Zöldek) az éghajlattal kapcsolatos ügyekben voltak a legaktívabbak, az ő véleményük alakította az EU egyre növekvő éghajlati ambícióit. A jobb oldal kisebb szerepet kapott, és azt hangsúlyozta, hogy a zöld átmenetet nem szabad az emberek és a vállalkozások rovására megtenni.

Mivel sok ügynek van éghajlattal kapcsolatos vonatkozása az ENVI Bizottság igyekezett saját hatáskörét növelni, ami a bizottságok közötti harcokhoz vezetett. Többek között ezért is késett például a Fit for 55 csomag elfogadása.

3. Vélemények az atomenergiáról

Nem meglepő módon az atomenergia még mindig mélyen polarizáló téma a Parlamentben. Íme néhány tendencia, amelyeket a ciklus első felében figyeltek meg:

Két és fél év elteltével a FORATOM továbbra is aktívan együttműködik az európai parlamenti képviselőkkel, és figyelemmel kíséri a Parlament tevékenységét azért, hogy hatékonyan képviselje az iparág érdekeit, és válaszoljon az atomenergiát érő kritikákra.

forrás: FORATOM