PIME 2010 – a nukleáris kommunikációs szakemberek éves konferenciája

2010. január

A nukleáris kommunikációs szakemberek következő, éves konferenciáját Budapesten, 2010. február 14–17 között rendezik. A konferencia plenáris ülései a nukleáris ipar közvélemény formáló üzeneteivel, más iparágak tájékoztatási munkájából levonható tanulságokkal és a belső kommunikációval foglalkoznak majd. A résztvevők aktiv bevonásával tervezett interaktiv műhelyülések témája a krizis-kommunikáció, a tájékoztatás informális új lehetőségei (blogok, internetes fórumok, Facebook, YouTube stb.) valamint a kommunikációs erőforrások hatékony kihasználása lesz. Az előzetes program megtalálható a konferencia honlapján, ahol on-line jelentkezésre is lehetőség van (http://www.pime2010.org).

A konferenciához kapcsolódó kiállitáson olyan konkrét kommunkációs megoldásokat mutatnak be, amelyeket a gyakorlatban már sikerrel alkalmaztak.

A konferencián odaítélik a PIME díját, amelyre olyanok pályázhatnak, akik az atomenergiáról szóló tájékoztatási munkában kiemelkedő eredményt értek el, akik segítettek az atomenergiával kapcsolatos téves képzetek és félrevezető információk eloszlatásában, az atomenergiáról hírnevének javításában. Előzetesen a beküldött pályaművek közül ötöt választottak ki a konferencián való bemutatásra, amelyek közül a résztvevők szavazatai alapján döntik el a díj nyertesét.


Európai Nukleáris Tanácskozás (ENA – European Nuclear Assembly) - Brüsszel, 2010. május 11-12  

Az Európai Nukleáris Tanácskozás (ENA – European Nuclear Assembly) a FORATOM által kétévente rendezett nemzetközi konferencia, amely a politikusok, az ipari szakértők, a sajtó és az atomenergia alkalmazásában érintettek számára nyújt lehetőséget, hogy a nukleáris energiával kapcsolatos politikai, gazdasági és környezetvédelmi kérdésekről véleményt cseréljenek és olyan témákat vessenek fel, amelyek az atomenergia jövőjéről szóló viták középpontjában lesznek.

Az atomenergia megoldást kínál olyan kulcsproblémákra, mint a biztonságos energiaellátás, az éghajlatváltozás és a versenyképesség, ami Európa szerte arra a felismerésre vezetette a kormányokat, hogy felülvizsgálják az atomenergiával kapcsolatos politikájukat, meghosszabbítsák az atomerőművek üzemidejét és beruházzanak új nukleáris létesítményekbe, hogy kielégíthessék a hosszú távú energiaigényeket. A nukleáris reneszánsz erőre kapott.

Az európai politika szempontjából a 2009-es év lényeges előrelépést hozott: a Laperrouze jelentés, amely egy nukleáris beruházási program szükségességét hangsúlyozta, megmutatta, hogy az Európai Parlamentben az atomenergiát a EU energiatermelésének kulcsforrásának tekintik. Az új biztonsági direktíva elfogadása kötelező jogi kereteket teremtett meg a nukleáris létesítmények biztonságára vonatkozó szabályozásban. Mindezek a fejlemények, valamint az Európai Nukleáris Fórum (ENEF) munkájának folytatása, világosan jelzi, hogy az atomenergia fontos résztvevője marad az EU energiapolitikájának és a 2010-és év további haladást ígér ebben az irányban.

Az ENA-2010 napirendjén az atomenergiával kapcsolatos olyan témák szerepelnek, mint az energiaellátás biztonsága, az alacsony széndioxid-kibocsátással működő európai gazdaság, a hulladékkezelés, a társadalmi elfogadottság és az atomenergetikai új beruházások.

Az ENA-2010 napirendjén az atomenergiával kapcsolatos olyan témák szerepelnek, mint az energiaellátás biztonsága, az alacsony széndioxid-kibocsátással működő európai gazdaság, a hulladékkezelés, a társadalmi elfogadottság és az atomenergetikai új beruházások.